1. fejezet -A hívás.

Nos, talán a legelején kezdeném a történetem. A nevem Alessandra Frewen és Londonba élek. Az édesanyám meghalt még hat éves koromban, az apám pedig elhagyott így most a nevelő szüleimmel töltöm szerény kis életemet. Sokszor anyukámról álmodom, és arról hogy miért kellett megbetegednie és elhagynia, de mindig rájövök hogy nem ő hagyott el, hanem a sors vette el tőlem. Az apám pedig annyira gyáva és felelőtlen volt, hogy egyszerűen elment és újraházasodott. De ez már régen történt hiszen azóta eltelt tizenkét év. Most is elgondolkoztam ezen az egészen és nem is figyeltem oda az útra az iskola felé. Egy autó rámdudált mert majdnem átmentem a piros lámpán. Huh ,a biztonságom érdekében inkább nem gondolkodom ezen soha többet mert még a végén elütnek. Ma van az utolsó nap a suliból és utána nyári szünet. A nap erősen sütött és lehetett hallani ahogy a diákok újjonganak az iskola előtt hiszen végzősök lettünk! Végzős. Ezt a szót ismételgettem magamban, miközben beléptem azon a kapun amit mindig is úgy utáltam, mert olyan ijesztően nagy és régi.
-Lessa!-köszöntött a legjobb barátnőm a becenevemen.
-Reggelt, Charlie!
Sosem voltam az a szociális tipus akinek sok a barátja mert nem szerettem elmesélni az életemet senkinek . A barátság pedig arról szól, hogy mindent tudsz a másikról.Kivétel volt ez Charlie-val ,ő tudott rólam mindent és én is őróla. Kisgyermek korunk óta ismerjük egymást, még a játszótérről és azóta ő a legjobb barátnőm, ami elég furcsa, hiszen ha valaki ránk néz akkor egyből az jut az eszébe, hogy "hiszen ez a két lány egymás ellentéte". Ami teljes mértékben igaz, mert Charlie az az igazi lány aki mindennap sminkel, állandóan öltözködik és magával van elfoglalva. Én pedig a tipikus fiús lány vagyok, aki mindennap szakadt farmerben élvezi napjait és csak fekete ruhákat visel.
-El sem hiszem hogy végzősök lettünk !-mondta Charlie
-Én sem-mosolyogtam rá miközben beértünk a tanterembe és leültünk a padunkba.
-Képzeld ma lessz egy buli a megünneplésünkre Mark-nál! Eljöhetnél.
-Charlie, hiszen tudod hogy én sosem megyek buliba. Nem szeretem a tömeget.
-Hát pont ez az! Sosem jössz. Épp itt az ideje hogy elgyere! A kedvemééééért...légyszíí.-könyörgött Charlie.
-De .....nem tudom...  Charlie engem az emberek ebben az iskolában nem kedvelnek, mert én más vagyok mint ők. Furcsa vagyok, mert nem barátkozom. Mindenki ott lesz azon a bulin aki ezt tudja.
-De én kedvellek hiszen a barátnőm vagy és csak ez a lényeg hiszen úgyis végig mellettem leszel.
-Ez nekem miért jó? Mi hasznom van belőle?
-Barátokat találhatsz magadnak!
-De nekem nincsen rájuk szükségem. Itt vagy nekem Te.
-Látom nem lehet rábeszélni.
-Nem tudom , még ruhám sincsen a bulira.
Charlie-nak felcsillantak a szemei és reménykedve nézett rám.
-Ha eljössz, akkor ma iskola után elmehetünk és veszünk neked egy gyönyörű ruhát.-mondta Charlie
-Tudod mit? Talán mégis elmegyek.
-Igazán?-mondta Charlie és egy levakarhatatlan mosoly ült ki hírtelen pirospozsgás arcára.
-Igazán.-mosolyogtam énis rá.
-Rendben akkor utolsó óra után felveszlek a suli előtt és az én kocsimmal elmegyünk a plázába.-mondta.
Válaszolni már nem tudtam neki mivel a tanárnőnk besétált a terembe könnyes szemekkel és felült író asztalára kersztbe tett lábakkal.
-Kedves tanulóim -mondta miközben letörölt egy könycseppet a fiatal arcáról.
-Miért sír tanárnő?-kérdezte az egyik diák.
-Hiányozni fogtok -tört ki zokogásban az irodalom tanárnőnk.
Mindig is tudtam hogy Melissa tanárnő érzékeny de hogy ennyire...
Nevetésben törtem ki és mindenki engem nézett mintha valami furcsát csinálnék.
-Lessa! Te nevetni is tudsz? -kérdezte tőlem a tanárnő mire én lehajtottam a fejemet és el akartam bújni mindenki elől.
Nem szerettem mások előtt nevetni, mert akkor rám figyelnek és azt nem szeretem.
A hátammögött ülő fiú Mark akinél a ma esti buli is lessz előre hajolt hogy haljam amit bele akar súgni a fülembe .
-Kár, pedigigazán jól állt amikor nevettél. -súgta a fülembe mire egy kicsit elpirultam.
Sosem érdekeltek a fiúk de nem is nagyon érdeklődtek irántam. Marknak mindig tettszettem, de valahogy amikor randira hívott volna, vagy megszólított volna, mindig elbújtam . Tudom ez hülyeségnek hangzik, de én félek az emberektől. Nem tudom miért, egyszerűen csak félek, hogy megbántanak, megaláznak, kinevetnek. Ezeket kiskoromban átéltem, így nem akarom újra, ezért inkább kerülöm az embereket.
Az órák elég gyorsan elteltek és már Charlie autójában ültem a pláza felé tartva .
Megnéztünk pár boltot Charlie-val . Mindenféle színes ruhát összeválogatott, de egyik sem tetszett viszont amikor már majdnem feladtam, megakadt a szemem egy fekete ruhán.
-Charlie ! Nézd ezt vegyük meg.
-De ez fekete.
-Tudom. És mi bajaod van a feketével?
-Semmi csak ....gondoltam felvehetnél valami színeset .-szomorodott el.
-Én ezt veszem fel különben nem megyek.
-Rendben, próbáld fel és után menjünk a pénztárhoz -mosolygott rám egyetértően.

                                                           
Nagy nehezen Charlie meggyőzött, hogy engedjem meg hogy kisminkeljen, ami egész jóra sikeredett, így a bulira készen állva elindultunk Mark háza felé. Már messziről hallottam a zenét, és azon gondolkodtam, hogy mibe is egyeztem bele. Én aki utál emberek közé menni, most egy olyan házba fogja betenni a lábát, ami tele van emberrel. Normális vagy Lessa?-kérdeztem magamtól amikor beléptem a házba .
Jól gondoltam. Itt vagy száz ember is van. Nehezebben kaptam a levegőt és elszédültem. Mi van velem?  Ááá semmi Lessa, csak antiszociális vagy és most egy emberekkel megtöltött házba mentél, mint valami hülye -mondta a  a tudatalattim.
-Jól vagy? Elég sápadtnak tűnsz -mondta Charlie, aki mellettem ált, már bent a házban.
-Innom kéne valamit -mondtam s elléptem barátnőm mellől egyenesen valami folyadékot keresve.
Hallottam, hogy Charlie még szólít de nem érdekelt, csak az hogy kapjak egy kis levegőt és ihassak valamit.
Nem is olyan nehezen, megtaláltam Mark-ot a bárpultnál, viszont csak alkohollal tudott kinálni.
Igyak? Megmondom őszintén, hogy még soha életemben nem ittam semmi olyat, amiben alkohol volt. De szomjas vagyok és egyszer mindent ki kell próbálni, ami nem az én mottóm, de most ezzel nyugtatom magam, miközben letolom a torkomon az erős alkoholt. Az italtól köhögtem és közben Mark mosolygott a szerencsétlenségemen.
-Most iszol elősször?-kérdezte Mark.
-Igen .-mondtam szégyenlősen és lehajtottam a fejem.
-Ezt nem kell szégyelned -mosolygott rám és eltűrt egy tincset a fülem mögé, miözben én még mindig lehajtott fejjel a poharamat néztem.
-Kérsz még egy pohárral? -kérdezte.
-Öhmm nem tudom...
-Naa,ugyan! Nem lesz tőle semmi bajod csak egy kicsit jobb kedved.
-Nem köszi . Nem kérek többet-és ezzel ott is hagytam Mark-ot aki szerintem le akart itatni.
Charlie a többi barátjával, akiket ugye nem ismertem, felelsz vagy mersz-t játszott .
Megkérdezték, hogy játszom-e és először nem akartam, de rábeszélt egy színeshajú lány aki Charlie mellett ült . Így leültem én is melléjük vagy pontosabban inkább Charlie másik oldalára.
Elég kínos kérdéseket tettek fel a másiknak és feladatokat kellett teljesítenük, de amikor meghallottam hogy most én jövök, akkor elszállt minden bátorságom. Az a bizonyos színeshajú lány, akinek kiderült, hogy Nessa a neve kérdezett tőlem.
-Alessandra. Jól mondom?
Bólintottam.
-Felelsz vagy mersz Alessandra?
Ha felelek akkor beszélnem kell magamról, de ha merek akkor ki tudja mit kell megtennem...
-felelek.
Nessa bólintott és gondolkozott mit is kérdezhetne, de egy fiú aki szintén játszott, sürgette hogy siessen-Öhmm...oké Alessandra hány testvéred van?
Kifújtam egy nagy levegőt hogy nem ennél intimebb kérdést tett fel .
-Van egy féltestvérem ,azt hiszem.
-Miért csak hiszed?
-Mert kiskoromban apukám újraházasodott és azóta nem láttam.
-Ja,ó sajnálom.
-És tudod hogyan hívják?
-Azt hiszem valami Harry a neve.
-De... várjál apukád vezetékneve nem Styles?
-De igen az. Miért?
-A te testvéred Harry Styles !!! -mondta síkitozva és a nyakambaugrott ami nálam nem megszokott.
-És? -kérdeztem nyöszörögve mert az öleléséből még mindig nem engedett.
-Ő a One Direction tagja .
-Jó, de még mindig nem értem, hogy ezen mi annyira jó. Talán rajongó vagy?
-Nem, nem .De megkéne ismerkednetek nem gondolod?
-Szerintem őt nem érdekli az unalmas, antiszoc nővére és engem sem ő- mosolyogtam Nessára.
-Jajj nem mond ezt! Te nem is vagy antiszociális! Nem is tudtam hogy ilyen jófej vagy. -mondta Nessa.
Beszélgetésünket Charlie zavarta meg, mert belesúgott valamit Nessa fülébe és Nessa pedig bólintott. Ezek után szerencsére már nem beszéltünk a családomról, hanem játszottunk tovább.
Furcsa, de játékközben sokat nevettem, ez a többieknek tettszett. Ez a buli tényleg nagyon jó volt, sajnáltam amikor vége lett. Charlie vitt haza, a tető nélküli autójában kinyújtottam a kezem és hagytam hogy fújja a nyári szél a hajamat. Most egy kicsit úgy éreztem, hogy igazán van miért mosolyognom, hiszen a barátkozás nem is olyan rossz dolog.
-Charlie miért nem haza vittél? Miért vagyunk nálad?
-Beszéltem a  nevelő apukáddal, és azt mondta, hogy mivel ma van vége a  sulinak, aludhatsz nálunk.-mosolygott rám.
-És miért nem szóltál?
-Jajj, Lessa ne legyél már ilyen inkábbb örülj -nevetett.
Mindig is imádtam Charlie-éknál aludni, mert az anyukája nagyon kedves és vicces, ami nem is csoda mivel humorista a foglalkozása.
Beléptünk az ajtajukon , köszöntünk a szüleinek, akik már meg sem lepődtek, hogy látogatójuk van, Charlie mindig hoz magával valami barátnőt hogy ne unatkozzon. Charlie felszaladt a szobájába és engem is magával rángatott . Leültünk az ágyára és farkas szemet néztünk . Nem tudtam mi a célja azzal, hogy idehozott, így semmi figyelmeztetés nélkül.
-Nos miért is vagyok itt?
-Mert a barátnőm vagy, és ma nálam alszol? Ezen mi olyan furcsa?
-Semmi.
-Akkor szerintem nézzünk filmet. -mosolygott rám Charlie.
Bólintottam, majd berakta a kedvenc filmjét, a szerelmünk lapjait. Szeretem ezt a filmet, aranyos és jó a story de Charlie mindig végig szokta sírni, pont ezért volt most nagyon furcsa, hogy nem is nézte csak a laptopján pötyögött valamit.
-Hogyhogy nem nézed?
-Öhmm.... el kell intéznem valamit.
Nem figyeltem rá, mert nem érdekelt mit csinál, hiszen egy kis kocka lány.
A film közepénél éreztem, hogy a pilláim lecsukódnak és elnyom az álom.

Reggel arra ébredtem, hogy Charlie beszél valakivel telefonon, de csak szavakat tudtam kivenni a beszélgetéséből.
-Igen alszik......nem, nem tudja......mert jó lenne ha megismernék egymást.....köszönöm....viszlát.-mondta Charlie a telefonba.
Felkeltem  az  ágyban  és  kérdőn néztem rá.
-Apáddal beszéltem,-mondta Charlie hunyorítva szemével és a száját harapdálva, félve a válaszomtól.
A levegőt hirtelen gyorsabban vettem, a méreg egyre csak gyűlt a testemben hiszen az apám 12 évig nem is volt rám kíváncsi, ez most nem fer hogy pont Charlie hívja fel őt . Miért hívta fel? Dühöngtem  magamban, miközben az arcom egyre vörösebb lett. Nem bírtam tovább, ki kellett engednem ami bennem volt .
-Úristen Charlie! Te nem vagy normális! Minek hívtad fel egyáltalán azt a szemetet? Miért nem kérdeztél meg?
-Ez bonyolult. Tudom, hogy el kellett volna mondanom, azt is hogy tudom, apukád nem túl jó ember, hogy kiskorodban elhagyott de csak neki volt meg a száma, hogy elérjem az öcsédet.
-Mi? Az öcsémet? Te teljesen hülye vagy? Miért akartál az ösémmel beszélni?-mondtam elősször kicsit felemelve a hangom a dühtől, de aztán a hangos beszéd inkább sírássá alakult.
Nem tudom miért vagyok ilyen érzékeny ha a családomról van szó, de elhagytak, és ez a lényeg . Legalábbis az apám elhagyott, gondolom az öcsém is ugyanolyan mint ő, hiszen ő sem keresett soha, avagy nem is érdeklem.
-Kérlek ne sírj. Nem gondoltam, hogy ennyire kiakadsz. Azért akartam beszélni az öcséddel, hogy megismerjétek egymást, de mivel ő egy világsztár, nem lehet elérni ezért gondoltam felhívom apád, aki azt mondta, ma reggel felhív az öcséd. Mert valami turnén vesz részt.
-Mostmár tényleg nem hiszem el ezt az egészet.Miért csináltad ezt ? Hiszen tudod mennyire nem vagyok kíváncsi egyikre sem! Ismersz mennyire kiborulok, ha csak a nevüket szóba hozzák! Nem jó emlék köt az apámhoz .-mondtam a hajamat rágva.
-Igen, tudom és sajnálom, de úgy gondolom, hogyha van lehetőséged hogy megismerd az öcséd, akkor tedd meg. Hiszen nem tudhatod előre hogy seggfej. Lehet hogy tök aranyos srác. Azt sem tudod hány éves.
-Igen, és nem is nagyon akarom megtudni.
Beszélgetésünket az zavarta meg, hogy a telefon amit Charlie a kezében szorongatott megszólalt.Gyorsan a telefon felé vettem az irányt, hátha meg tudom akadályozni hogy Charlie felvegye de túl lassú voltam és már meg is nyomta a kis zöld gombot a telefonon. Kihangosította és egy rekedtes hang beleszólt.
-Szia ....öhm lehet rossz számot hívtam de a nevem Harry.
-Nem,nem hívtál rossz számot Alessandra barátnője vagyok én hívtam apukádat.
-Nos , huh az az igazság hogy én nem tudom mit mondhatnék. -mondta az állítólagos testvérem Charlie-nak.
Hát persze hogy nem tudja mit mondjon. Nem mondhatja hogy ő elvan a kis tökéletes életében és nem kíváncsi a hülye  kis nővérére.
-Gyere érte ! Te hülye . -mondta elég sürgetően Charlie .
Errre a mondatra elsápadtam de a telefont kikaptam a kezéből és a fülemhez vettem.
-Nos, tisztázzunk valamit. Nem kell idejönnöd, hacsak nem akarsz . Nem kell megjátszanod hogy érdekellek, vagy valaha is gondoltál arra, hogy meglátogatsz ,felkeresel. Ja ,és még valami, nem én akartalak felkeresni, hanem Charlie az engedélyem nélkül.
-De..én nem tudtam  hogy te, ömm vagy . Nem tudtam  hogy van  testvérem mert  apa  sosem mondta.
Lefagytam  a  kijelentése hallatán,  és  már nem  is  voltam  mérges  rá . Sokkal inkább   apámra  voltam  egyre  inkább,  ami  nem  csoda ,  hiszen  egész   kisgyerek  korom  óta  eltűnt  a  tiszteletem iránta.
Most mitcsináljak? Tényleg találkoznom kéne vele? A testvéremmmel? Minek? Az csak rosszat tenne nekem . Felépültem anyám halála után, azután hogy apám egyszerűen csak elment és most hogy jól vagyok, jön ez. Mit kéne tennem?
-Vá....várj. Te nem is tudtad hogy....?
-Nem. És ezt szerintem nem telefonon kéne megbeszélni, hanem el kéne jönnöd két hétre velem egy turnéra és elmesélek mindent, ha gondolod. Persze csak ha akarod.
-Nem tudom.
-Kérlek!
Miért érdekelném én Őt. Ő egy popsztár . Én meg csak .....
Azért érdekled, mert te vagy a féltestvére, te hülye. -Mondta a tudatalattim.
Charlire néztem és ő csak bólintott sürgetően, hogy mondjak igent és menjek el a testvéremhez, akárhol is van, és ismerjem meg.