Harry továbbra is várta a válaszomat telefonon keresztül míg Charlie csak siettetett. Nem tudtam mit tegyek. Elmenjek egy fiúval aki ugyan a testvérem de nem ismerem, két hétre egy turnéra? Egyáltalán egy híres ember vihet a turnéra családtagokat?
-Kérhetem hogy siess ? Csak mert egy óra múlva indul a repülőgépünk .
-Vá...várj hogy érted hogy a miénk?
-Ha jössz, akkor a miénk. Magánrepülőgép.
Nem tudtam válaszolni mivel az én drágalátós barátnőm ki kapta a telefont a kezemből és úgy gondolta hogy majd ő válaszol helyettem.
-Persze hogy megy. Melyik reptérre vigyem?-kérdezte Charlie Harrytől.
Lebeszélték a telefonon az engedélyem nélkül hogy elmegyek Harrryvel a turnéra ami azt sem tudom hol lesz és a bőröndöm már az ajtóban hevert indulásra készen állva.Azt sem tudom miért nem tiltakozom az ellen hogy elmenjek egyszerűen csak fúr a kíváncsiság hogy ki ez a testvérem. Vajon hasonlítunk egymásra?
Charlie ki lökdösött a házukból a taxihoz amit nekem hívott és én már majdnem indultam is volna amikor eszembe jutott még valami.
-Charlie !-Szóltam ki az autóból ami még nem indult el.
-Mi lessz a nevelőszüleimmel?
-Azzal te ne foglalkozz majd megoldom-mosolygott rám és ezzel az autó is elndult .
Az út nem volt olyan hosszú és mikor megérkeztünk tátva maradt a szám. Ez a Heatrow repülőtér,London legnagyobb repülőtere. Végülis mit gondoltam ? Hiszen Harry egy híresség .
Kiszáltam a taxiból,megköszöntem és kifizettem az utat ,aztán pedig elindultam Harry keresésére. Igazából nagyon ideges voltam hogy mit fog rólam gondolni és az idegességemet még az is fokozta hogy sehol nem találtam a fiút a ezen a nagy reptéren. Az eredménytelen keresgélés után leültem a repülőtér egyik padjára és elszomorodottan vártam valamire. Elmerültem gondolataimba és már azt hittem nem is jön el a titokzatos testvérem amikor valaki megbökte a vállamat . A hírtelen mozdulatra felkaptam fejemet s megpillantottam egy mosolygó göndör fürtös srácot.
-Te vagy Alessandra?
-Csak Lessa -mondtam neki szintén mosolyogva.
-Akkor szerintem induljunk. Bocsánat hogy nem értem ide hamarabb.-megfogta a bőröndömet és elvezetett a magángépünkhöz.
Mikor megláttam a gépet már ott is le esett az állam mert nagyon nagy ,de amikor belülről is megpillantottam akkor főleg meglepődtem. Nem gondoltam hogy ilyen magángépe van ,vagy inkább gépük mivel a repülőn még négy srác köszöntöttt . Még mindig nem voltam valami szociális tipus így max csak bemutatkoztam nekik. Megtudtam hogy a nevük Niall,Zayn,Louis és Liam. Mindegyik kedvesen mosolygott rám és megkérték hogy üljek le melléjük és Harry mellé.
Nekem ez a környezet teljesen új volt és még repülni is utáltam úgyhogy nehezen de elhelyezkedtem Harry mellett a bőr ülésen és vártam hogy elinduljon a vasmadár.
Csak ütünk és senki nem beszélt a másikhoz csak engem néztek. Ez elég zavaró volt hiszen utáltam ha néznek így megszólaltam.
-Miért néztek ennyire -mondtam mosolyogva.
-Biztos csak nem szoktuk meg egy ilyen szép lány jelenlétét.-mosolygott a szőke.
Elpirultam mert nem szoktam meg ha bókolnak.
-Nos, Harry még nem mondta el nekem hogy pontosan hova is megyünk . Megtudhatnám?
-Amerikába-mondta a fiú akit azt hiszem Zayn-nek hívnak.
Ahogy meghallottam az állam nevét kihagyott egy ütemet a szívem. Amerika? De az nagyon messze van! Elsápadtam.
-Jól vagy? -kérdezte eléggé aggódóan Harry ahogy látta hírtelen rosszullétem jeleit.
-P..persze csak még sosem utaztam ilyen messze Londontól. Ja,és még repülővel sem.
-Tudjátok mit srácok? Tegyük emlékezetessé Lessa első repülését -mosolygott Harry a többiekre mire ők csak értetlenül néztek.
Harry megfogta a karom és óvatosan felhúzott elló helyzetbe . Niall is felállt és megnyomott valami gombot egy magnón mire elindult egy szám Olly Murs-tól azt hiszem a toublemaker .
Az ülőhelyek között volt egy kis hely ahova Harry magával húzott és elkezdett táncolni.
Most ezek táncikálni fognak a repülőn? Normálisak?
Harry elkezdett ugrálni és rázni a haját mint valami kattyant és én nem bírtam tovább. Elnevettem magam. Nevettem. Alig kaptam levegőt a nevetéstől. Később a többiek is elkezdtek táncolni amikor látták hogy ez tettszik nekem. Már a földön ültem és ott kuncogtam tovább amikor Harry felrántott maga mellé és megpörgetett hogy énis táncoljak. Megfogta mind a két kezemet és úgy forogtunk a zenére mint két óvodás míg én még mindig nevettem. Ő is élvezte szerintem mivel mosolygott.
A táncikálásunkat az zavarta meg hogy a pilóta bemondta hogy ülljünk le a helyünkre mert indulunk.
Vissza ugráltunk még mindig táncikálva és pörögve a helyünkre . Nem szoktam táncolni úgyhogy Harry elég furcsa hatással van rám .A repülő elindult és a jókedvem hamar el tűnt, helyét pedig átvette a hányinger. Minden olyan dologban utazást ami a levegőben van ki nem állhatok mert rosszul leszek.
-Lessa jól vagy? -kérdezte megint Harry ahogy látta a sáőadt arcomat.
-Igen , persze csak nem nagyon szeretek repülni.
-Nem azt mondtad hogy még nem repültél soha?
-De igen, nem repültem még soha. Viszont mörfi törvénye hogy ami megtörténhet az megis történik .
-Azt akarod mondani hogy félsz hogy lezuhanunk?-nevetett.
-Ne nevess ki ! Annyira még nem vagyunk jóban. -mondtam komolyan.
-Jólvan . Mitől lennél jobban? -mosolygott rám és megjelentek az arcán a gödröcskéi ami nagyon édesnek bizonyult .
-Öhmm ,nem is tudom talán alszok egyet.
Harry bólintott és kicsit arrébb ment hogy több helyem legyen . Nem sokára sikerült elaludnom és csak arra ébredtem fel egy pillanatra hogy Harry betakart egy takaróval . Kedvességén elmosolyodtam még csukott szemmel is. A többi srác is figyelt hogy ne hangoskodjanak és csak sutyorogtak ha beszéltek valamiről így elég mélyen tudtam aludni.
Arra ébredtem hogy valaki piszkálja a hajam . Kinyitottam a szemem és Harry pont egy tincset tűrt a fülem mögé.
Mikor meglátta hogy felébredtem elpirult. Miért pirult el? Furcsa.
-Öhm... csak fel akartalak ébreszteni mert megérkeztünk -mosolygott rám.
-Rendben -mosolyogtam rá és el is undultunk .
Végre leszáltunk a repülőröl de kint zughogott az eső . Mindig is imádtam az eső illatát így egy jó nagyot beleszippantottam a friss levegőbe és azon gondolkoztam hogy Harry hogy lett ilyen híres. Ciki hogy nem tudom hogy a saját öcsém hogy futott be? Persze hogy az.
Az eső egy perc alatt úgy eláztatott mintha a zuhany alól száltam volna ki. Körülnéztem és a srácok még mindig a repülő ajtajában álltak kivéve Harryt tőlem pár méterre. Nem is figyeltem rájuk csak álltam az esőben és élveztem az illatát.Harry mellém lépett .
-Kijöttél az esőre-mondta kuncogva.
-Na nemmondod ? -nevettem énis .
-Énis utánad akartam menni de ahogyan láttam milyen jól érzed magad megáltam.
-De most mégis mellettem állsz -mondtam
-Igen ,mert csurom víz vagy . Tessék itt a kabátom.-mosolygott .
Olyan volt mint egy ázott kutya. A göndör hajából folyt a víz és ő megrázta mire én nevettem.
-Mi az srácok ? Cukorkából vagytok? -kiabálta oda Harry a többieknek akik még mindig a repőlő ajtajában álltak hogy ne legyenek vizesek.
Niall elindult síkitozva felénk mintha fájna neki az eső érintése aztán a többiek is követték.
Ha velük vagyok kicsit jobban érzem magam és ez szerintem azért van mert állandóan viccelődnek és mosolyognak ami rám is hatással van. Egy autó már várt ránk a reptéren kívül.
New York. Felismrtem a várost ahogy az autó elindult és láttam az utcákat.Hírtelen olyan jól éreztem magam a bőrömben.
Mostanáig éltem a kis unalmas életem és most hírtelen New York utcáit szelem öt sráccal és az egyik a testvérem. Hát nem ironikus?
Az autóban elővettem a telefont mert fontosnak találtam tudni egy s mást ezekről a srácokról és bepötyögtem a Google-ba hogy One Direction. Sokmindent olvastam róluk például hogy Harry egy nőcsábász és hogy Liam fél a kanalaktól . Ezek szerintem lényegtelen hülyeségek voltak szóval áttértem arra hogy hogyan futottak be és a többi és a többi.
Az autónk megált az előtt a szálloda előtt ahol ezt a két hetet töltöm. Harry hozta a bőröndömet és felkászálódtunk a szobánkba.
-Lessa, az az igazság hogy mivel csak az utolsó pillanatban tudtuk meg hogy jössz ezért csak öt szoba áll rendelkezésünkre mert nem maradt hely. Ebből kifolyólag valamelyikőnkel kell aludnod. Mi mind szívesen vagyunk veled -mosolygott rám Niall.
-Huh, biztos nincs még egy szoba?
-Nincs.-mondta Harry
-Rendben de én nem szeretnék a terhetekre lenni.
-Nem vagy a terhünkre -mondta Harry mosolyogva.
-Akkor szerintem Harrynél szállok meg -nevettem.
A többiek bólintottak és elindultak kipakolni. Én követtem Harryt a szobánkba ami jó nagy viszont csak egy egyszemélyes ágy van. Végülis a testvérem szóval nem okozna gondot ha vele alszom de azért mégis . Hiszen nem ismerem. Ez alatt az egy nap alatt is nagyon megszerettem Harryt viszont annyira még nem vagyunk testvéri kapcsolatban hogy egy ágyban aludjunk. Szerintem.
Leraktam a bőröndömet és elpakoltam mindent. Harry csak össze vissza bedobálta a fiókba a cuccait ami nem tettszett. Ő a földön gugolva folytatta tevékenységét én pedig mellé ültem és felajánlottam a segítségemet. Rám mosolygott és megköszönte hogy ilyen figyelmes vagyok . Igazából ő nem csinált semmit csak nézte ahogy "segítek".
-Mit fogtok ma csinálni? Pihentek vagy már ma is van valami munkátok?-kérdeztem Harry-t.
-Öhm nem, ma szabadnapunk van.-mosolygott miközben harapdálta a száját.
Harapdálta a száját és én elbambultam rajta. Miért nézem a száját? Lessa ő a testvéred! Figyelmeztetett a tudatalattim.
Harry észrevette hogy nézem és elmosolyodott nekem pedig az arcom vér vörös lett.
-Sz...szóval van kedved eljönni velem körülnézni a várossba hogy jobban megismerjük egymást? -mondtam kissé dadogva míg meg nem találtam a hangomat.
-Persze hogy van! Pont ezt akartam kérdezni énis . -mosolygott és megölelt ami nekem még elég új volt így le meredtem . Ő elhúzodott és nem értette miért nem viszonoztam az ölelést.
-Nem szoktam meg ha ölelgetnek -mondtam neki magyarázatként.
Értetlenül nézett.
-Nem vagyok túl szociális tipus.
-De azért anyukád gondolom szokott ölelgetni -nevetett, mire én elsápadtam.
-Nem, nem igazán.
-Miért?
-Mert már meghalt.
Hírtelen lefagyott a mosoly az arcáról.
-Ne haragudj. Nem tudtam hogy... részvétem.
-Nem haragszom -mosolyogtam rá de igazából fáj hogy felhozta ezt a témát.
Megfogta a kezem ami szintén váratlanul ért és fálált a földről engem is felsegítve.
-Van a szállodához közel egy nagyon jó fagyizó . Jössz ? -kérdezte gödröcskés mosollyal hogy eltérjen a témától.
-Fagyi? Ki nem hagynám!
Ezzel elkezdtünk futni ki a szobából onnan meg az utcára de igazából egyikünk sem tudta miért sietünk és pont ezért is nevettünk az egészen. A fagyizó tényleg elég közel volt és a futás után örültem hogy leülhetek.
-Milyen ízű fagyit kérsz? -kérdezte Harry .
-Epreset. Az a kedvencem.
Bólintott és kuncogott az izlésemen.
Pár percel később megérkezett a fagyival. Hozott nekem sima epreset,epres csokisat ,és csokisat eperrel.
-Harry ennyit megsem bírok enni -nevettem mikor leült mellém.
-Nem tudtam melyiket szeretnéd ezér hoztam mindből.
-Micsoda pazarló!-szidtam de igazából nem voltam dühös és pont ezért el is mosolyodtam.
Harry össze kente az orromat a fagyiával és én visszakentem . Nagyon jól éreztem magam vele. Igazán megszerettem ezt a srácot.A testvéremet.
Fagyizás után haza mentünk mivel a gépünk is később szált le ezért már elég késő volt. Mondjuk New York éjjel nappal világít és él de én elfáradtam és szerintem Harry is. Beléptünk a szobába és én háttal kifeküdtem az ágyon.
-Hozassak fel mégegy ágyat? -kérdezte.
-Ágyat felhozatni? -nevettem mert az egy bútor és nem lehet csak ide oda vinni ha csak nem össze csukható.
-Aha-bólintott.
-Nem , nem kell mivel testvérek vagyunk emlékszel?
-Jó de azt gondoltam hogy...
-Nem , nyugodtan aludhatunk együtt -nevettem.
Meggondoltam magam fagyizás után hiszen Harry a testvérem . Miért nem aludhatnánk együtt?
-Oké-mosolygott és beugrott mellém az ágyba .
Nem volt kedvünk pizsamát felvenni egyikünknek sem ezért utcai ruhában egymás mellett a sötétben pihentünk. Aludni nem nagyon tudott egyikőnk sem ezért beszélgettünk a félhomályban.
-Neked van tetoválásod? -kérdeztem meglepődve mivel még nem láttam egyiket sem .
-Van-mosolygott és megmutatta.
Levette a pólóját és megláttam a pillangót meg a madarakat. Nagyon tettszettek . Meg akartam érinteni de nem mertem.
-Megérinthetem?-kérdeztem.
Bólintott. Végighúztam az ujjamat a madárkákon és egyszer csak azt vettem észre hogy Harry elpirult.
Miért pirult el már megint?
-Nos,és neked van tetoválásod? -kérdezte és rápillantott a csuklómra. Ami ott várta meglepődött és egy szőrnyű szomoró pillantást vetett rám.
-Ez mi? -kérdezte.
-Harry , sokmindent nem tudsz az életemről mondtam a vágásokra célozva.
-De.. de ezt mikor?
-Mikor csináltam? Tizennégy évesen amikor a nevelő szüleim nem figyeltek oda. -suttogtam mert nem akartam sírni. Igen öngyilkos akartam lenni hogy újra láthassam az anyámat és azért mert akkoriban nagyon sokat ért fájdalom mindenfelől.
Elhúztam a kezemet Harrytől aki még mindig nem hitte el.
-De te egy olyan mosolygós lány vagy nem?
-Nem.
-Ne beszéljünk erről?
-Ne.
Többet már nem beszélt csak átölelt. Jól esett ahogyan a meleg teste hozzám ér és megnyugtat( mert nem vette vissza a pólóját).
Mi ez az érzés amikor vele vagyok ? Talán szeretem mert a testvérem és ha nem is együtt nőttünk fel..... nem tudom igazából.
Énis visszaöleltem és így aludtunk egész éjjel ami elég furcsa volt.
Reggel vagy inkább hajnalban pontosan 5órakor ébresztett minket az órája. El kell indulnunk a koncertjükre mert még próbálnak vagy tudom is én.
Lent a szálloda előterében találkoztunk a töbiekkel .
-Nem kell autó mivel majdnem itt van mellettünk a stadion -mosolygott rém Niall.
Tényleg közel volt de .... ez a stadion óriási . Elfér benne vagy 40ezer ember is ha nem több.
A színfalak mögött próbáltak Harryék táncolni ami nem is tánc volt hanem inkább hülyéskedés .
-Ez nem is próba ez egy nagy hülyéskedés! -mondtam nekik nevetve ahogy Harry félmeztelenül rohángált és a derekára rakta a kezét mint valami nő.
Milyen izmos teste van. Azta .
Úristen miken gondolkozol Alessandra Frewen ! Normális vagy? Ő a testvéred! Mondta a tudatalattim.
-De ez igenis próba -nevetett Harry is és kinyújtotta rám a nyelvét.
Niall megkérte hogy álljak be a furcsa táncukhoz és utánozzam őket.Természetesen nem akartam de rá beszélt és már utánoztam is azt a táncnak nevezett viccet amit előadtak.Ezen még Harry is nézett egy nagyot. Egy lány részéről nyagyon furcsa volt az amit ők csináltak de mindegy legalább jót nevettem.
Nagyon gyorsan el szaladt az idő és a fiúk már a színpadon álltak míg én a színfalak mögött maradtam és beszélgettem egy Lou nevű lánnyal és az édes kislányával akit azt hiszem Lux-nak hívnak.
Eléggé összebarátkoztam Lou-val aki mesélt nekem a srácokról én pedig az magamról és hogy miért vagyok itt miközben gyönyörűen befonta a hajam. Lux pedig megmutatta nekem a plüss cápáját . Ez a kislány tündéri. Tényleg nagyon kedves társaság vett körül de mégis éreztem valamit legbelül. Valami furcsát. Amikor Harry-ről beszéltünk valamit éreztem a gyomromban. Ez egy meleg érzés . Ez a szeretet. Ilyen gyorsan megsem lehet szeretni valakit de mégis azt éreztem hogy szeretem. De nem tudtam eldönteni hogy azért e mert a testvérem vagy másért.

Nagyon,nagyon,nagyon,nagyon,nagyon jó! Minnél hamrabb fol,tasd! :)
VálaszTörlésKöszönöm <333
TörlésKöszönöm :3
VálaszTörlésJujj!!:) ez szupeeeeer :D
VálaszTörlésAlig várom már hogy folytasd!!!! Nagyon ügyes vagy és Harry.....ahhhhw *-*
Gyorsan a köviiiiiiiit <3